Apa csak egy van

2020. 06. 16.

Kicsik és nagyok, fiúk és lányok, Anyák, de most leginkább az APÁK!

 

Hagyománynak tekinhető mostanra, hogy június harmadik vasárnapján az apák napját ünnepeljük. Igaz, hogy amerikai eredetű az ünnep, de szerintünk is szuper lehetőség ez a nap arra, hgy megköszönjük azt a sok szeretetet, amit az apák adnak nekünk, és ebből a Kerekerdő Élménypark se akar kimaradni. Éppen ezért Június 21-én az apák kerülnek egy kicsit az előtérbe.

Mennyi játék alakul egy kis botlással, aminek a végén az apuka a gyermek szemében szuperhősként repül a megmentésére. Amikor hihetetlen kreativitással segít egy apa megoldani a családjának a  hétköznapi gondokat, és az erő, amikor a befőttes üveget kell kinyitni, elengedhetetlen kelléke az életnek. Nem véletlen tehát, hogy akárcsak az édesanyáknak a kimeríthetetlen szeretetét igyekszünk megköszönni egy nap alatt, az anyák napján, beilleszkedett a naptárba egy dátum, amikor a hétköznapi hősöknek, az apukáknak is "tiszetleghetünk egy kicsit".

Copper és Caroline a Kerekerdő Élménypark idei vendégei eddigi előadásaik során már több alkalommal hoztak boldogságot a gyerekek szívébe, és az Apák napjára se érkeznek üres kézzel. Egy interaktív show keretében tehetik az apák kockára a bátorságukat, erejüket és képességeiket. A legbátrabb és legügyesebb apukák között pedig sorverseny keretében sörversenyképes nyereményeket sorsolunk ki a Heineken támogatásával, azaz egy félliteres sör üti a legjobb apa markát és gyomrát. A gyerekek nevetnek, az apukák versenyeznek, az anyukák pedig büszkélkedhetnek a család többi tagjával.

 

Érdemes tehát ellátogatni a Kerekerdő Élményparkba Június 21-én is, próbálják ki az összes élményelemünket teljesen bérmentesítve a korlátlan karszalagnak köszönhetően! 

Ne maradjanak le, várjuk önöket szeretettel!