Hogy mi is a Kerekerdő Élménypark küldetése?

2020. 07. 13.

Az elmúlt évek során számos kérdést kaptunk látogatóinktól, ezért úgy gondoljuk, hogy eme tartalmas cikkünkkel betekintést adunk, és mélyebbről is megismerhetik parkunk ideológiáját, hitvallását.

Nyugat-Európa számos országában, de persze az egész világon épültek olyan tematikus parkok, ahol a családok kiszakadhatnak a hétköznapokból és örömteli pillanatokat szerezhetnek gyermekeiknek, ilyen például a párizsi Disneyland, ami már 1992-ben megnyitotta kapuit, a németországi Európa-park, vagy az olaszországi Gardeland, melyek a több évtizedes munkájuknak köszönhetően kiemelkedővé váltak a turisztikai palettán. Sajnos Magyarország lemaradt ebben a versenyben, és azt tűztük ki célul, hogy egyszer nekünk is lesz egy olyan parkunk, amivel méltán büszkélkedhet Magyarország második legnagyobb városa, Debrecen.

A 2012-es években a tulajdonos gyermeke által született meg az ötlet a park építésének elkezdésére, miszerint kell egy olyan hely a gyermekek és a felnőttek számára, ahol az együtt töltött idő emlékei végig kísérik a családokat.  Ahogy a visszatérő vendégeink gyermekei növekednek, úgy igazodik a park is az idősebb gyermekek igényeit kiszolgálni, ilyen például a 2019-ben megnyitott dodgem, vagy a 2020-ban debütáló szellem kastély, vagy a felnőttek számára is izgalmas kalózhajó.  Így az új év új kalandokat jelent mindenkinek!

A kerekerdő Élménypark 2015 augusztus 8-án nyitotta meg kapuit, sokak számára a debreceni disneyland-ként vált ismertté. Elsődleges célunk az volt, hogy kisgyermekek részére teremtsünk egy olyan mesebeli világot, ahol a felhőtlen szórakozás mellett belecsöppenhetnek egy olyan világba, melyek a mesék által válltak ismertté. Ilyen például a Hófehérke és a hét törpe, a Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas, de itt található eddigi ismereteink szerint a világon az egyetlen beszélő fa, ami a gyermekek kérdéseire választ ad, és tudásával még a felnőtteket is elkápráztatja. 

 Az élménypark kialakítása során a hely választását tekintve szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mivel nem csak rengeteg fával, de egy hatalmas csónakázó tóval is rendelkezünk, amihez a parkunk neve is fűződik. Így ténylegesen a képzelet sem szabhat határt arra, hogy mindent megteremthessünk ahhoz, hogy felejthetetlen élményekkel színesítsük azt a napot, mikor idelátogatnak a Kerekerdő Élményparkba! Számos attrakció mellett célunk közé tartozik az is, hogy minden érzékszervünkhöz kapcsolódjon egy egy élmény, így az állandó fejlesztéseknek köszönhetően megtalálható minden, mi szem-szájnak ingere. Ehhez természetesen elengedhetetlen a számos ötlet, amit mind a Kerekerdő csapata, mind az idelátogatók adnak nekünk, hiszen célunk, hogy ezt a parkot mindenki magának érezhesse, akár csoportos kiránduláson, születésnapi bulin vesz részt, vagy a kíváncsisága vonzotta ide egy kirándulás keretén belül. 

Összefogalalva tehát, célunk hogy legyen egy hely, ahol a felnőttek és gyerekek együtt nevethetnek, játszhatnak, élvezhetik az élet szépségét, ahogy egy család teszi, s majd egyszer az itt készült képeket a következő generációnak megmutatva visszaemlékezhetnek, hogy milyen gyönyörű dolog is a család! Ez már nem csak egy álom! Küldetésünk, hogy megteremtsünk egy korosztálytól független helyet, a jelenben és a jövőben, ahol kicsik és nagyok együtt szórakozhatnak. Dolgunk, hogy ezt mindd megadhassuk mindenkinek, aki ellátogat hozzánk, ez alól nincs kivétel!  

Állandó fejlesztéseinkkel továbbra is igyekszünk elkápráztatni mindenkit, kövessenek minket  Facebook oldalunkon és ne maradjanak le programjainkról!

Várunk mindenkit szeretettel!

A Kerekerdő Élménypark csapata